Linkek

Férficsábítás egyik legjobb parfüme!

Bejegyzések

2010. november 29., hétfő

3 perces torna a formás mellekért

A női mell anatómiájaA bordák elülső felszínén található a nagy mellizom, mely legyezőszerű alakjával a mellkas formáját adja. Ennek tónusáért igen sokat tehetünk. Növelhetjük tömegét és szálkássá edzhetjük rostjait. A mellizmot fedi a mell, mely egy mirigyes zsírszövet, vagyis a női test egy kiemelten fontos energiaraktára. Ennek mérete genetikailag nagyban meghatározott, ezért természetes módon csak kissé tudjuk befolyásolni azt. Fogyással, hízással (vagyis a zsírraktárak feltöltésével, illetve azok csökkentésével) tömegét azonban változtatni tudjuk. Ezért is gyakori jelenség, hogy a fogyókúra ideje alatt a legelső dolog, amit észrevehetsz magadon az az, hogy melleid kisebbek lesznek.
Tornázz most! Hogy a lengébb, tavaszi ruhákban is szépen mutasson a dekoltázsod és a melled, íme, egy gyors és egyszerű gyakorlat, melyhez semmilyen tornaeszközre nem lesz szükséged.


Kiinduló helyzet
Szabadon választhatsz, hogy a gyakorlatot ülve vagy állva hajtod végre. Javasoljuk azonban, hogy állva végezd a gyakorlatot, mert ha az alábbiakban leírt módon tornázol, akkor a popsid és a combod is erősödhet kicsit!

  • Állj tehát kényelmes, csípőszéles terpeszben!
  • Enyhén hajlítsd a térded, és feszítsd meg a feneked, a hasad, tartsd egyenesen a hátad.
  • A karod emeld először oldalsó középtartásba, majd hajlítsd a könyököd 90 fokban.
Így hajtsd végre a gyakorlatot:
  • A feladat során a behajlított könyököd húzd az arcod elé, miközben az alkarod és a felkarod mindvégig 90 fokos szöget zár be. Próbáld összeérinteni a könyököd, és tartsd ki ezt a helyzetet 5 másodpercig.
  • Ezután tárd szét a könyököd, térj vissza a kiinduló helyzetbe.
  • A gyakorlatot akár 50-szer is ismételheted.
Mire figyelj?A feladat során az álló helyzetben figyelj a testtartásodra. Ne görnyedj össze és mindvégig feszítsd az alsó testrészeid is. Amikor a könyököd az arcod elé húzod, igyekezz összeérinteni a két alkarod is, és tartsd mindvégig meg alkarod és felkarod 90 fokos szögét. 



- Egy-két fekvőtámasszal olyan meseszép kebelcsodáink lehetnek, hogy még a plasztikai sebészek is irigykedni fognak ránk. Sokan azonban tévhitben élnek a melltornával kapcsolatban, mivel azt hiszik, hogy ezáltal nem szebb, hanem csak kisebb lesz. Mások pedig épp az ellenkezőjétől félnek, vagyis hogy hatalmas keblekre tesznek szert, ha elkezdenek „gyúrni”.

Nincsenek megjegyzések: